2027-ben Hargita megye viselheti az Európa Gasztronómiai Régiója címet az IGCAT (Nemzetközi Gasztronómiai, Kulturális, Művészeti és Turisztikai Intézet) hivatalos döntése alapján. Az elismerést 2025. február 6-án egy ünnepélyes esemény keretében adják át, amelyet Hargita megyében rendeznek meg.
Az IGCAT nemzetközi szakmai zsűrije 2024. október 6–11. között látogatott el a megyébe, hogy megismerje a helyi gasztronómiai örökséget, a közösségi kezdeményezéseket és a fenntartható turizmusra építő törekvéseket. A szervezet elnöke, a World Region of Gastronomy Award alapítója, Dr. Diane Dodd kiemelte, hogy Hargita megye egyedi kulturális értékei, harmonikus táji adottságai és a helyi közösségek összefogása inspiráló példát nyújtanak az egész világ számára.
„Az IGCAT szívből gratulál ehhez a jelentős eredményhez. Hargita megye pályázatának minősége és a zsűri látogatásának kivételes megszervezése rendkívül dicséretes. A több mint 100, különböző ágazatokat képviselő szereplő aktív részvétele bizonyítja azt az elkötelezettséget és együttműködést, amely Hargita gasztronómiáját a globális elismerés élvonalába emeli” – áll a zsűri által kiállított hivatalos levélben.
Hargita megye gasztronómiai öröksége a magyar, román, örmény és székely hagyományok találkozásából tevődik össze, amelyet a fenntarthatóság és az innováció jegyében kíván továbbfejleszteni a cím megpályázásának érdekében alakult konzorcium. A helyi termelők, séfek és közösségi szereplők együttműködésével céljuk egy olyan fenntartható élelmiszer-ökoszisztéma megteremtése, amely egyszerre támogatja a helyi gazdaságot, védi kulturális értékeinket és gazdagítja az európai gasztronómiai sokszínűséget. Fő üzenetük: kóstolj bele Hargita megyébe!
A konzorcium már megkezdte a 2027-es gasztronómiai programok és események tervezését. A 2025. február 20–23. között megszervezett Romániai Turisztikai Vásár tavaszi kiadásán a Visit Harghita stand egyik központi eleme egy látványkonyha lesz.
A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (Visit Harghita) 2023-ban indította el a pályázatot a 2027-es Európa Gasztronómiai Régiója cím elnyeréséért. Hargita megye pályázati füzete elérhető az igcat.org weboldalon.
A Hargita megyei konzorcium tagjai:
- Hargita Megye Tanácsa
- Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (Visit Harghita)
- Honline Media (Székely Konyha és Kert)
- Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége
- Csíki Vendéglátósok Egyesülete
- Páva KulinarIQum Egyesület
- Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar
- Csíkszereda Polgármesteri Hivatala
- Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala
- Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala
- Pro Economica Alapítvány
- Boro Info
Európa Gasztronómiai Régiója
Európa Gasztronómiai Régiói (jelöltek és díjazottak), amelyeket az IGCAT választ ki és irányít, célul tűzik ki, hogy hozzájáruljanak polgáraik életminőségének javításához azáltal, hogy felhívják a figyelmet a kulturális és gasztronómiai egyediség fontosságára, és eközben:
- ösztönzik a kreativitást és a gasztronómiai innovációt,
- szellemileg táplálják a gyermekeket és felnőtteket kulináris oktatáson keresztül,
- javítják a fenntartható turizmus színvonalát,
- erősítik a körforgásos gazdaságokat városi és vidéki környezetben egyaránt,
- támogatják a közösségek és a környezet jólétét és egészségét.
Az IGCAT a díjat nemzetközi és európai intézmények támogatásával biztosítja. A régiók csatlakoznak a Gasztronómiai Régiók díjazott és jelölt világplatformjához is, hogy elősegítsék a hosszú távú előnyöket, növeljék nemzetközi láthatóságukat, és támogassák a tudásmegosztást.
Az Európa Gasztronómiai Régiója cím olyan közösségeket (városokat, megyéket, régiókat, szigeteket vagy országokat) ismer el, amelyek a fenntartható fejlődés jegyében, közösségi összefogással nagy hangsúlyt fektetnek gasztronómiai örökségükre. Kiemelten fontos számukra a helyi ételek, italok, mezőgazdasági termékek, valamint kulturális és természeti értékeik megőrzése és védelme.
A cím egy elismerés, amely széles körben népszerűsíti az adott térség eredményeit, programjait, közösségi összefogását és a jövő kihívásaira adott válaszait, azonban pénzdíjjal nem jár.